“Kultúra és kaland lóháton”

Ez a program azoknak ajánlott, akik a lovaglás élményén túl szeretnék megismerni Magyarország fővárosát, Budapestet, illetve érdeklődnek a vidéki Magyarország embereinek élete, kultúrája iránt és szeretnének arról némi benyomást szerezni.

Ami a kaland részt érintett:

Kiválaszthatja a honlapunkon részletesen leírt valamelyik lovas programunkat, illetve tervezhet egy egy új programot tetszőlegesen felhasználva és összerakva azok Önnek testsző elemeitok. Így mind a helyszín, mind a program hossza rugalmasan tervezhető az Ön igényei szerint.

_____________________________________________________________

Kulturális rész:

Egyrészt Önnek lehetősége lesz  megismerni Bajna város kulturális örökségét, betekintést kaphat hétköznapi emberek életébe, megkóstolhatja ételeiket, igazi “kézműves” borokat ízlelgethet, végigvezetik Önt a kistermelői borok gyártási technológiáján, modszerein, folyamatán  stb.

Néhány szó Bajnáról:

Bajna írott történelme a 11. századig vezethető vissza, hiszen már 1087-ben egyházas hely volt. Királyi földjét 1293-ban és 1295-ben is említik. Bajna 13. század vége körül a környék egyik legnagyobb birtokosaként említett Zovárd Vécs ágából származó Miklós főlovászmester és utódai birtokába került. 1322-ben a nemzetségből származó Miklóst és Péter nevű testvérét hamis pénzveréssel vádolták meg, miután a vád bebizonyosodott, birtokaikat Károly Róbert király elkoboztatta, és csak évtizedek múltán sikerült azt visszaszereznie a nemzetség Domokos nevű tagjának. Bajna Zsigmond király uralkodásának vége felé már a Both család birtoka volt, aki innen vette előnevét is.

Templomát 1484-ben építették, egy hajóval, gótikus stílusban. Sándor Mihály kegyúr 1751-55 között átépíttette. A templom Simor János esztergomi hercegprímásnak, aki korábban itt szolgált, a jóvoltából kereszthajóval és két mellékhajóval bővült 1885-1891 között.

Figyelemre méltó a falba illesztett faragott gótikus szentségfülkéje és bélletes kapuja. 1688-ban visszaállították a plébániát, melynek irattára az 1706-os harcok folyamán elpusztult.

Egyébként Simor János építtette az iskolát is a szeretett híveinek. A közeli csimai kálvária egy török időkben elpusztult falu (Csimaföld vagy Csimaszombat) temploma helyén emelkedik, ősi vörösmárvány kereszttel. Az 1732-es vizitációban ezen kívül Sárás elpusztult települést is említik. Bajna hírét azonban mégsem ez keltette, hanem az ún. Sándor-Metternich-kastély. A 19. század harmincas éveiben élt Sándor Móricot öntörvényű, hirtelen haragú embernek tartották, aki fogadásból még a kastély erkélyéről is leugratott a lovával. Saját beszámolói szerint édesapja haláláig még csak közelébe sem mehetett a lovaknak. Akkor ült először lóra, amikor már saját maga rendelkezett birtokai felett, 17 évesen. Lovásza figyelmeztetése ellenére egy angol telivért nyergeltetett fel, melyet úgy ült meg, mintha együtt születtek volna. Még 1822-ben bemutatta Pesten, a mai Deák Ferenc utcában első produkcióját: szorult helyzetéből, két kocsi közül úgy szabadult ki, hogy lovával átugratott három egymás mellé fogott lovat.

Később, az 1825-ös országgyűlés megnyitójára érkezett királyi pár tiszteletére nyaktörő mutatványokat és viharzó vágtákat mutatott be Pozsonyban. A 20-as évekre a főúri társaságok népszerű alakjává vált.

Budai palotája erkélyéről lóháton, pipázva, gyakran nézelődött. A nyílt utcán is hajmeresztő mutatványokat hajtott végre. Kedvenc lovaglóhelyeinek egyike volt a Várba vezető lépcső. Előszeretettel lovagolt be más házakhoz is, lábadozó kertésze szobájába éppúgy, mint a főúri palotákba, vagy a bécsi Fehér Hattyú fogadó második emeletére.

Személyiségét személyzete is megszenvedte. Egyszer egymást sértegető szakácsát és komornyikját lovon megvívandó mogyorópálca-párbajra kényszerítette, másszor pedig orvosa fejéről lőtt le egy almát, vagy kapusa feleségét rémisztgette, hogy átugratja lóval. Palotájában akkoriban szokatlannak számító dolgok zajlottak. A lovak szerelmeseként többször járt Angliában is. A közügyekkel nem nagyon foglalkozott, az egyetlen ilyen, ami érdekelte, az a hídépítés volt.

Később kezdett megőrülni. Hajmeresztő mutatványai miatt számtalanszor törött el a kulcscsontja és a bordái, hihetetlenül sokszor kificamodtak térdei és szenvedett agyrázkódást. Már az 1848-as események sem érdekelték, pedig közvetlenül érintették a dolgok, ugyanis apósa, a megbukott Metternich herceg államkancellár volt.

1850-ben bécsi tartózkodása alatt elméje végleg elborult. A dühöngő Sándor grófot megkötözték és egy prágai elmegyógyintézetbe vitték.

Állapota csak lassan javult, de néhány év elteltével hazaengedték. Az ötvenes években ideje nagy részét ménesével és vadászattal töltötte.

Az agg gróf lovas emlékeivel vette körül magát. Öregkorára azonban újra úrrá lett rajta az elmebaj, s így élete hátralévő részét a döblingi elmegyógyintézetben töltötte.

 

Néhány példa Bajna várható kulturális programjából 2013-ban:

  • Borút
  • Falunap,
  • Főzőverseny,
  • Szüreti felvonulás,
  • Máglyanyújtás,
  • Trezorfeltöltés,
  • Családi nap

Budapest megismerése:

Autóval, illetve nagyobb létszámú csoport esetén, minibusszal visszük el Önöket a fővárosba.

Felkeressük a leghíresebb nevezetességeket, legszeb látnivalókat, vásárolhat kedvére, jellemző magyar ételeket, italokat fogyaszthat autentikus éttermekben,  hajózunk a Dunán, megmutatjuk Budapest kevésbé ismert arcát Önnek. Oly módon láttatjuk fővárosunkat, ahogyan cask egy helyi szem, a várost igazán ismerő képes azt bemutatni.

budapest_3 budapest4

Budapest 2016 évi részletes kultúrális programját az alábbi linken ismerheti meg:

http://welovebudapest.com/programok-budapesten

http://visitbudapest.travel/budapest-events/

A program ára a kölcsönösen kialakított és elfogadott tartalom alapján állapítható meg. Annak véglegesítése után árajánlatot készítünk Önnek.